Interjú John Crofttal

Fordította: Baranyai Vitália

Forrás: http://www.permaforum.hu/permaforum/index.php/magazin-top/forditasok/45-dragon-dreaming-interju-jofh-croft-tal

DSCF8735Livits Réka, Dragon Dreaming trainer és aktivista egy nap megálmodta, hogy meg szeretné hívni John Croft-ot, a Dragon Dreaming módszer atyját Magyarországra, hogy megossza velünk mérhetetlen bölcsességét, és inspirációt adjon azok számára, akik egy pozitív világ létrehozásán munkálkodnak. Réka álma 2012 július közepén valóra vált annak a csapatnak köszönhetően amit alig pár hónappal a tanfolyam előtt életre hívott. John két műhelyfoglalkozást tartott egymás után, melyeknek a házigazdája a Pandora Egyesület színeiben Berecz Ági volt.

A közel egy hetes programot követően Ethan Hirsch-Tauber egy rövid interjút készített Johnnal arról, hogy mi a Dragon Dreaming és honnan ered az elképzelés. A magyar fordítást fogadjátok szeretettel; a képi illusztrációk a tanfolyamon készültek:

Ethan: Sziasztok, itt ülök John Crofttal 2012. július 19-én Vácszentlászlón. Éppen egy Dragon Dreaming és egy Empowered fundraising műhelyfoglalkozás végéhez értünk, melyeket John vezetett. Az előbbit Sárkányálmodásként, az utóbbit pedig Megerősödött forrásteremtésként lehet a magyarba átültetni [ford.]. John-nak fogok néhány kérdést feltenni világszerte végzett munákájával kapcsolatban.

Szervusz John. Nagyon köszönjük ezt a műhelyfoglalkozát, csodálatos volt a veled töltött idő. Arra gondoltam, hogy tudnál-e egy rövid leírást adni a Dragon Dreaming fogalmáról.

John: A Dragon Dreaming legegyszerűbb definíciója a “cselekvő szeretet”. Egy kicsit hosszabb definíció szerint a Dragon Dreaming egy olyan folyamat, mely valóra váltja az emberek álmát. Egy ennél is hosszabb definíció azt mondja, hogy a Dragon Dreaming élő rendszer megközelítésű szervezetépítés és projekt szervezés a Nagy Fordulathoz (Great Turning). No már most, ehhez tudnunk kell, hogy mi is ez a Nagy Fordulat. A Nagy Fordulat egy epikus kultúra váltás, amit éppen átélünk. Egy olyan kultúráról váltunk át, mely a vég nélküli növekedésre épül – növekedés bármi áron; növekedés, mely kárt tesz a közösségekben, a környezetben, a testünkben –  egy olyan kultúrára mely az életet magát tartja fenn. Tehát ahelyett, hogy a Föld panaszkodna, hogy “Jaj, teremtőm, embert kaptam!”, boldogan kiálthatna fel, hogy  “Teremtőm! Embert kaptam!” Tehát ez a Dragon Dreaming.

Ethan: Nagyszerű, köszönöm. Amiről írni szeretnék az az, hogy az emberek hogyan tudnak a jelenlegi helyzetben pozitív változást előidézni és az a benyomásom, hogy neked erre van valami elképzelésed. Hogyan jellemeznéd a Dragon Dreamig folyamatát? Mi teszi a Dragon Dreaming-et egy ilyen hathatós eszközzé?

John: Amit jelen pillanatban észlelhetünk az az, hogy az emberek elvesztették az álmaikat. Van egy idézet, azt hiszem Mikeás könyvében, a Bibliából, amely így szól: “Amint az emberek elvesztik az álmaikat haldoklani kezdenek”. Amikor az emberek arcára tekintünk a csúcsforgalomban, amit láthatunk azok emberek a lemondás akut állapotában. A puszta lét veszélyezteti az életüket.

A Dragon Dreaming nem más, mint az álmaink felé fordulás annak érdekében, hogy felkészüljünk egy olyan jövő megalkotására, amilyenben élni szeretnénk. Namost, a probléma az, hogy a projektek 90 %-a megreked az álmodás szakaszában. A fő oka ennek, hogy az emberek nem osztják meg másokkal az álmaikat. Ha szeretnéd, hogy az álmaid valóra váljanak, egy álom csapatot kell építened az álmod köré és közösen dolgozni azon, hogy az álom valóra váljon. De ez csak a folyamat kezdete.

A második szakaszban fel kell építenetek egy tervet. És ami érdekes, hogy az általános nézet a tervezéssel kapcsolatban az, hogy egy kicsi elit társaság végzi a tervek kialakítását, majd meghagyják nekünk, többieknek, hogy a terveket kivitelezzük. És ezzel csak létrehozunk két olyan csoportot, melyek aztán egymást okolják, amikor a dolgok balul sülnek el. Mert az emberek akik azért felelősek, hogy megvalósítsák a tervet, a tervezőket okolják, hogy teljesen elrugaszkodtak a valóságtól. Ugyanakkor a tervezők vádolják a kivitelezőket, hogy nem követték a terveket. Tehát a tervek 90 %-a nem működik. Aztán pedig azt látjuk, hogy a projektek 90 %-a nem tart tovább három évnél. Ezek alapján a statisztikák alapján, a mi győztes-vesztes kultúránkban ezerből mindösszesen egy álom válik valóra.

Ethan: Megosztanád, hogy honnan származik a Dragon Dreaming ötlete?

John: Tizenegy évig dolgoztam a tengeren túlon, Ausztrálián kívül: Afrikában, Pápua Új Guinea-ban, Londonban, Párizsban és Genfben. Londonban elkezdtem a doktori disszertációmat, melyben a közösségi oktatás és közösség fejlesztés közötti kapcsolatot vizsgáltam. Eztán történt az, hogy miközben a doktorimat fejeztem be, regionális fejlesztéssel foglalkoztam Nyugat-Austráliában 2 – 3 évig. A kormány egyszercsak megszűntette azt a hivatalt ahol dolgoztam, így lehetőségem adódott teljes munkaidőben a doktorimra koncentrálni. Közben viszont az emberek továbbra is szűntelenül jöttek hozzám, hogy segítsek nekik a projektjeikben.

Tehát részben ennek eredményeként Nyugat- Ausztráliában létrehztunk egy szervezetet, a Gaia Foundation-t, amely máig, 26 év alatt közel 700 különféle projektet valósított meg. Mindannyiunkat nagyon érdekelt maga a munkafolyamat a projektek során. Így az is nagyon foglalkoztatott minket, hogy mi tesz egy projektet sikeressé. Hogyan lehetne értéket adni a projektekhez? Az egyik dolog, ami ebben közrejátszott és növekedett az évek során, az a felismerés, hogy a spiritualitás ősi formái hatalmas értékű forrásokat tartalmaznak. Végeredményben a Dragon Dreaming egy sor technikaként jelent meg, melynek az a titka, hogy olyan forrásokra épít, melyek megannyi helyről származnak.

Joanna Macy és John Seed tapasztalati mély ökológiája hatalmas szerepet játszott. Megemlítem az ausztrál aboriginál spiritualitást, de a rendszer-elméletet is ami betekintést ad abba, ahogy élő rendszerek megalkotják a sejteket egészen a galaxisunk rendszeréig, melynek részei vagyunk. Ihletet merítettünk a legújabb idegtudományból, amely folyamatosan fejlődik és kapcsolódási pontokat hoz létre.

A történetmesélésnek hatalmas szerepe van. Mivel minden projekt egy történet is egyben. És ahogy az emberek elmondják a projektjük történetét, úgy juthatnak el egy mélyebb kapcsolatba, egy mélyebb összekapcsolódásba. Az emberek felfedezik, hogy valójában sokkal többek, mint amit hittek magukról: olyan készségekkel és képességekkel rendelkeznek, amiket a legmerészebb álmaikban sem mertek volna elképzelni. Szóval, mindezek a részek különféle módokon járulnak hozzá a Dargon Dreaming-hez. Ez egy többdimenziós, több szintű mintázat, amely támogat és kiemel sok egyéb mintázatot. Ebben ez értelemben, ahogy Gregory Bateson mondja, ez a mintázat, ami összekapcsol.

Ethan: Hú, köszönöm, ezt gyönyörűen elmondtad. Van még egy kérdésem: Mi az a koncepció vagy üzenet, amit tovább szeretnél adni egy olyan fiatal személynek, aki a mai világban nő fel?

John: Ami a leginkább korlátoz bennünket az életben, az rosszabb, mint a rasszizmus, rosszabb, mint a szexizmus, rosszabb mint az osztály előítélet. Az önmagunkkal szembeni előítélet az, ami bármelyikünket mindennél jobban korlátozza. És mégis, sajnálatos módon, az iskoláztatás eredményeként, a szülői struktúráknak és általában véve a társadalmi struktúráknak köszönhetően mindannyian valamilyen mértkében beépítettünk magunkba egy nagyon mély önmagunkkal szembeni előitéletet. Így elhisszük magunkról, hogy egy halom dolot képtelenek vagyunk megtenni. Ez az előitélet olyan sokféleképpen korlátoz bennünket.

Egy dolog biztos: fogalmunk sincs arról, hogy kik is vagyunk valójában. Emberek vagyunk, soha nem volt más élményünk csak emberi. Szóval fogalmunk sincs arról, hogy milyen is valójában embernek lenni, mert ezt az élményt mindenhova magunkkal visszük, ahová csak megyünk. Ezen kívül nincsen semmi más tapasztalatunk. És én őszintén hiszem, hogy mi nem az önképünk vagyunk. Nem azok vagyunk akiknek hiszük magunkat. Valójában azok a személyek vagyunk akik megalkották azt az önképet.

 

Márpedig, ha képesek vagyuk arra, hogy megalkossunk egy akkora észveszejtő badarságot, mint aminek hisszük magunkat, akkor képesek vagyunk bárminek a megalkotására. Hogyan tudjuk felszabadítani a kollektív kreativitást: ez a Dragon Dreaming veleje. Hogyan lehet az emberekkel ezt megláttatni és cselekvésre ösztönözni őket? Hozzunk létre projekteket, mert a projektek amiket csinálunk adnak értelmet az életünknek. Ha jelentőségteljes életet szeretnénk élni, csináljunk jelentőségteljes projekteket! Ennyi a titok.

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s